egyenlőnek lenni a tárgyakkal - ache

00:44

van egy ember kint a tajgán
egyedül él
sosem látott tárgyak kerülnek a kunyhója köré egy reggel
(ki hagyhatta el őket?)
furcsa.
először don quijoteként harcol az üres üvegekkel, felállítja őket egyenlő távolságra, futkározik közöttük. cipeli magával.
arcán gyermeki az öröm.



az üvegbe két botot rak, és tolja, mint egy talicskát.



amikor a színpadot elönti a nagyvárosi szemét - nejlonzacskók, műanyag flakonok - nem esik kétségbe. játszik velük. tudja, hogy a pillepalackot agyon kell taposni.
nahát.

van egy hatalmas faág a színpadon
akkora legalább mint egy petrencésrúd.
rájön, hogy a faágon lovagolni is lehet.
sőt.
talál egy kötelet - cowboy-já válik. meg akarja szelídíteni a faág-lovat.
ráadásul ezzel a hatalmas faággal számtalan módon lehet játszani. fel lehet függeszteni, alábújni, felette átlépni.
sőt. köldökvakarónak is megteszik, ha az ember megfelelő szögben áll elé.
és lehet belőle hatalmas íjat is készíteni - igaz, lőni nem annyira alkalmas.



a végén pedig egy széles lapú karddal mindent le lehet kaszabolni: köteleket, függesztétkeket.

kezdhető minden elölről.
de még  nincs vége.
gumicsizmán dobol.
a zsinórpadlásról elkezd esni az eső. pontosabban csak szemerkél nagyon lassan.
bádoglavórt húz oda, alá pedig egy mikrofont rak. aztán egy orosz adóra beállított

rádiót. aztán szájába tesz egy kanalat, és felfogja azzal a csepegő vizet.
nem tud kifogyni az ötletekből. 

gitározik.
eszembe jut: mintha egy kisgyerek a hosszú nyaralás után újra visszatérne szobájába, hogy újra és újra felfedezze játékait. mindent elővesz, megnéz, kipróbál  és mindenben örömét leli.

hátrahőkölök a széken, pedig 8-10 széksorra ülök a színpadtól.
csak egy orosz lehet olyan bolond, hogy lángoló trombitán játszik!
és ő megteszi. ülve, majd állva.



körbeveszik a tárgyak, és nem tud velük betelni - felfedezi mindegyiket, mint egy gyerek, de közben látszik: utálja is őket, mert mindenütt ott vannak, zavarják. ha a tárgyak mindenütt ott vannak, hol van ő?

azt mondja: le lehet festeni a szavakat, a szó dolog lesz, a gondolat tény.
a szavakat ezerszer kimondták, az álmokat pedig elfelejtik.



szavak, gondolatok, érzelmek felett ott az állandó: a tárgy. a dolgok.
a végén azt mondja: ha ez nem annyira komoly, mint ahogy vesszük, akkor mért vagytok itt és mért vagyok én itt?

igazsága van.

azt mondja: ő percember marad, de a tárgyak állandóak.

mit tegyek, hogy egyenlő legyek a dolgokkal? kérdezi.

aztán rendet rak. pontosabban a rendetlenséget a színpad bal oldalára száműzi.
átrugdossa, tolja, dobálja oda a tárgyakat, amelyekben néhány tíz perccel korábban még örömét lelte.

aztán a színpad közepére krétával fehér vonalat húz.
az egyik oldalon a tárgyak, a dolgok, a másikon ő.
nem sikerült megbarátkozniuk.
de talán úgy érzi: végre, erre a néhány percre egyenlő lett a dolgokkal.

(ache: a  dráma-gépezet imitációja)