bomlás

11:57

ha az ember sok színházat néz
és éjjel hazafelé biciklilzik a forróságtól remegő városban
furcsa gondolatok szállják meg.

mert elfárad az agya meg a lelke is. a fizikai valóról nem is beszélve.

például hogy mi történik akkor, ha egy húsdarálóba szavakat suttogunk?
betűk potyognak ki alul? vagy csak a ledarált lélegzet?

hogy van-e értelme a színháznak, a betűvetésnek, a pillanatok fotókkal való megörökítésének, vagy teljesen felesleges erőlködni, mert úgyis minden az enyészeté lesz?

hogy van-e értelme a fekete kabát alól előhúzni egy csinos (szlenggel mondva: csinkó) koponyát, és azt kérdezni tőle: lenni vagy nem lenni?

hogy van-e értelme éjszaka még bekapcsolni a gépet, igazgatni a fényképeket (már ami sikerült),  a szöveget, berakosgatni a szép fehér szövegdobozba, amit aztán megnyomni az Új bejegyzés felvétele gombot?

hogy vajon amikor a tetőtér ablakán kinézünk a tejútra, visszanéz-e onnan ránk valaki?

vagy le vagyunk mindannyian ejtve?

jó lenne tudni a választ.

ny.eső