Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

blogbezár, vége, vége van nem történhet semmi rossz másnap - önkéntesbúcsú cipoek a thealter kedvenc tere, a régi zsina a blogger legjei mégnincsvége egészen bitef és grad - eltáncolni mindent egyre megy fesztzár kenyérrel a zsebben - égi áldás sanyibá, a beksztédzs vmg jövőképtelen - hazudjak? révész robinak szabadságra fel! - úszóház módra no merci szong a vojőr mesterlövész fontos tudni, hogy mi mennyi a ház szelleme- az én történetem a ház szelleme - utcaszínház alkotóközösség tanya k. és yael k. - neked melyik a kedvenc főbűnöd? andaxínház - nekem már könnyű a szívem besse danse - megkomponált kiszámíthatatlanság ronald mcdonald, a gyilkos bohóc tükrön túl szong TÁP Színház - Черенадраг andaxínház - a szembenézetés színháza útlevél, fogkefe - határvadász drámaisok helyreigazítás szégyen szlovén exportra réti anna: vis-a-vis csillag börtön: székelylend a méltatlankodó sisak lia szerint a kispál meg a kiscsillag idei önkéntes szong kritikus szekció - pintér bélával csáki judit beszélgetett andaxínház - csütörtök k2 azt a csöndet -a bátrak színháza siker és örök élet garantált lárpúr lába ivo dimcsev i*on nemdakota közmondás kaisers tv, ungarn - pintér béláéktól parastúdió/nemezis andaxínház: beavatkozások - törékeny az élet nagy kérdése hmg határvadász képekben keresztelő passport1 - újabb balta a fejbe pincér géza és a tündöklő középszer újrahsznosítás, brénsztorming recycled by gera judit dudaéva: stopango thealterbaráth szakmai beszélgetés: ágens, pitbull a pitbull cselekedetei a fesztiválfüzetek természetrajza ágens: inTime betűfiúcska passport2 - már megint balta a fejbe az égbolt zár, a kiállítás megnyit hétfői jegyes song a fesztiválblogger kéretlen monológja Már csak hármat alszunk

Videók

 

 

passport1 - újabb balta a fejbe

2012.07.25.

14:25



Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Subotica/Szabadka - A démonok városa
24. Kedd 23:59     Régi Zsinagóga
61'
szereplők: Béres Márta, Mészáros Árpád, Jelena Mihajlović, Mikes Imre Elek, Suzana Vuković
dramaturg: Antal Attila
jelmeztervező: Pletl Zoltán
zene: Dobó Rihárd
zenei főmunkatárs: Antal Attila
rendező: Urbán András



szívszorító korrajz egy olyan országról, amelyet a láncos kutyának is csúfolt tito marshall erős keze tartott össze, de amely végül két egymást néhány éven belül követő polgárháborúban hullott darabjaira.

az eltérő anyanyelvű, vallású, kultúrájú, szokású etnikumokból összetákolt ország két borzasztó háborún át gázolt a etnikumok alkotta országrészek önállósodása felé, és bizonyos, hogy a volt Jugoszláviáról, annak tagállamairól még évtizedekig nem fogunk tudni a háború borzongató gondolata nélkül beszélni.

mi, szegediek is megéltük, hiszen itt történt egy karnyújtásnyira.



mindannyian ismertünk olyan gimnazistákat, akiket előrelátó szülei szegedi iskolákba menekítettek, mindannyian találkoztunk olyan fiatal vajdasági magyar fiúkkal, akik a behívó elől szegedre menekültek - zömük egy idő után tovább indult, hogy franciaországban vagy akár kanadában keresse az új életet és a boldogulást.

mindenkinek van legalább egy ilyen története.

minden szegedi érintett, és nem csak annak a révén, hogy szabadka bombázását éjszakánként az ágyunkból hallgattuk, nem csak annak a révén, hogy akkoriban szóbeszédek keringtek magyarországra menekült usztasákról, csetnikekről.

akik szerencsések voltak, szegeden találtak otthonra.

befogadta őket a szűk és tág közösség.

a pass port projekt első darabját átjárja a háború, urbán andrás rendezésében féltéglaként repül felénk a vád, hogy ami történt, az megtörténhetett.

megtalálhatjuk mi, szegediek is magunkat a darabban, amikor azzal szembesítenek, hogy odaát nem szeretik a magyarokat, mert szexmániások, mert csak a depressszió, depresszió, depresszió, ami nálunk ugye nemzeti örökség, mert a magyarok autsita revolucionárok, mert nincs stílusok, és a magyar stílus nem más, mint fehér zokni és szandál. és a lányoknak nincs cellulit.

halál a fasizmusra, szabadság a népnek - ezzel indul a darab, de milyen szabadság az, ahol egy nemzetiség a többi fölé tör, rájuk nyomakodik, rájuk fekszik, milyen szabadság az, ahol magyarokat vernek a magyarlakta vajdaságban, milyen szabadság az, ahol a határontúli nem csupán fogalom, hanem megismételhetetlen, egyedi emberek összessége?



milyen szabadság az, ahol még ma is nemzeti ellenétek feszülnek, ahol az egyik úgy tartja, hogy a másik etnikum undorító, mert "bejöttek a városainkba, minden elvesznek tűlünk, ezek utálnak mindenkit, képmutatóak"?

milyen szabadság az, ahol nem lehet fürdeni a sorsára hagyott palicsi tóban, amiről urbánus legendák úgy tartják: még mindig világháborús lövedékek nyugszanak benne? és a tóhoz érkező brit turisták számára a tóban lévő pisi, kaki is cuki, és a bosnyák menekültek (szerintük serbian vagy hungarian muslims) is milyen cukik!







"nem érzem magam itt túl jól, biztonságban, nem akarok senkitől azért verést kapni, mert az anyanyelvemen beszélek"- mondja a magyar fiú a mikrofon előtt kiszolgáltatottan: ingben, nyakkendőben, alsónadrágban. "nem merek hangosan beszélni, nem akarok provokálni senkit"
és szemből az arrogáns, nagyhangú kérdés:"miért nem? bánt valaki?"
"igen"
"ki bánt? mutasd meg, majd adok neki. hát nem bánt senki, akkor meg mit filozofálgatsz???"
"vannak barátaim akik elmentek innen"
"azok az árulók, akik itt hagytak téged egyedül. mitől félsz? bánt valaki? be vagy szarva? nem mersz magyarul beszélni? mi bajod?"
arcul csap, amikor megértjük, hogy ez a dialógus is szerbül szólt.










az előadás számomra legmegrázóbb része, amikor öten összegyűlnek egy partira.

pizzát rendelnek, és marakodni kezdenek.
ez Jugoszlávia újrafelosztása. ott van a horvát, a szerb, a macedon, a magyar, a szlovén nemzetiség - és a bosnyák, a pizzafutár fiú.

ölik egymást, marakszanak, de még a koncon is, káromkodnak, ordibálnak, akkora a zaj, hogy szinte úgy érzi az ember, most szeretne kiszaladni a sátorból, csend után vágyakozik a szív, hogy ne kelljen mindezt hallgatnia és látnia.









és aztán ott az utolsó előtti kép, a pálinkával és paprikával bekent fiú, ezek vagyunk mi, magyarok, pálinka és paprika.



és ott van az utolsó kép, az asztal két végén a szerb leány és a magyar fiú, nyúlnának egymás felé, de soha, soha nem érinthetik meg a másikat.

közöttük sírhantok, rajtuk apró virágok nőnek.







a lap tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció