advertego másodszor

11:37

váróterem projekt - advertego

szépen ülünk, mint egy van gogh festmény - ezzel a mondattal nyitja az előadást a váróterem társulat.

a piros ruhás lány arról beszél, hogy máshol kellene lennie, egy másik előadásban kellene játszania. szerinte mindenki azért van itt, hogy őt lássa.

és miközben egyrészt felhorgad a nézőben a tiltakozás, a másik, halkabb kis hangocska azt suttogja ott belül: tulajdonképpen igaza van.

azért ülünk itt, mert kíváncsiak vagyunk rájuk.

és én egy pillanatig sem bánom, hogy itt ülök.

bár sok olyan előadást láttam már itt a thealteren, ami a színészlét és a színészmibenlét kérdéseire keresi a választ, ezek a kölykök mindezt olyan szellemes humorral képesek mondani, hogy nem lehet nem nevetni, és nem lehet nem szeretni őket. közben persze fapofát vágnak.

sok témát érintenek: az anyaország és a határon túli magyarok, az uniós támogatásból készülő produkciók bürokratikus pályázati elszám olása, casting, a meg nem értett színészek dühe, a devizahitelesek kiszolgáltatottsága.

és közben zenélnek. cseh tamástól a jobbik részemet (imádom), az európa kiadótól a helló baby-t (szintén imádom).

de ezek a gyerekek nem azzal vettek meg, hogy rendkívül jó esztrádműsort dobtak össze.

hanem mert meg tudták mutatni a színházcsinálás kínkeservességét, amikor a fennhéjázó rendező a tehetségtelen nemszínésszel vacakol, és a végsőkig sem adja fel, amikor meg tudják mutatni, hogy az énmárkázás, az önaguk megcsinálása mennyire fontos a világ sűrű, veszélyekkel teli erdejében sokszor útmutatás nélkül bolyongó fiatal generációnak, hanem mert meg tudták mutatni, hogy nekik milyen ez a világ, és hogy mi mindannyian milyenek vagyunk benne.

hat karakter, mind különbözőek. egy lány, tele szexualitással, piros rúzsban és ruhában. a hippi, a pozitív gondolataival, a világbéke és a szeretet követeként, ruháján horgolt virágokkal. a kövér lúzer, aki soha, semmire sem jó, aki feladja, de a végén azért megmutatja, hogy ő a férfi. a rendező hipster gyerek, aki sikerre vágyik, és tökélyre vinné az énmárkázást, és hisz a szerelmi szálban. az "igendrágám" pasi, aki térden csúszva szolgálja ki a piros ruhás barátnőt, nem törődve annak megalázó leereszkedésével és hülyepicsaságával.  és zoslti, aki a buddhista szerzetesek életszerető bölcsességével tekint erre az egészre kicsit kívülállóként, elnézően, és nagy szeretettel.

és még tanultam két új szót is: metablöff (imádom) és etalonszerelem (ezt is).

és imádom azt a kettő laptop dj-t is, akik végig a sarokban ültek és kiszolgálták az előadást. a lány gitározik is. a zenekar meg egyenesen levett a lábamról. kár, hogy a fényképezőgéppel a kezemben nem tudtam csápolni.

üdítő volt a lelkemnek ezt a darabot végignézni. a vastaps sem volt véletlen. már írtam korábban, de a nyomaték kedvéért megismétlem: remélem, nagyon remélem, hogy ezt a társulatot fogom még viszontlátni.

köszi, srácok, nagyon jók voltatok.

nyemcsok éva eső