kétszobás lakás - valami gyönyörű

08:54

kétszobás lakás


révész róbert fotói


a legszebb előadást láttam tegnap este a feszitválon.

az előadás elején a táncosok felrajzolták a kétszobás lakás alaprajzát, a két szobát - egy ragasztószalag csíkkal jelölték ki határait. és önmagukét is.

mert ez a történet a vívódás története.

az egyik táncos kék, a másik zöld pulóvert visel (a kedvenc zöldem és az egyik kedvenc kékem). éppen ezért és az egyszerűség kedvéért legyenek z. és k.

élik a saját életüket, egy ritmusban, de a maguk szobájában maradva.

a vonzalom lassan alakul ki közöttük.




k. bátor, z. viszont nem. ő tipródik többet. tegye, ne tegye? merjen szeretni, ne merjen szeretni? az élet sokszor bonyolult. gyávaságunkat sokszor bánjuk utólag - de sokszor már nincs mit tenni.



bátorsága révén k. a kezdeményező, z. viszont elutasító.

szerettem őket a színpadon. szerettem, hogy viszonylag kis mozgákészlettel operáltak, de ezek a visszatérő mozgássorok tetszettek. szerettem, hogy ez egy próba és egy előadás keveréke volt: beszélgettek közben egymással (sajnos, nem értettem, hogy mit, csak két "igen"-t, a mit ez úton is köszönök), és felszóltak a zsina padlásgalériájára, hogy melyik tracket indítsák el.

szerettem azt is, hogy a nézőket a színpadra is felültették, és nem zárták ki őket a játékból: táncoltak ide is és táncoltak oda is.

szerettem az őszinteségüket.




de leginkább azt a ragaszkodó szeretetet szerettem, amit k. fejezett ki a számomra legkedvesebb módon: átölelte z-t-, lábát a dereka köré kulcsolta és úgy csüngött rajta. vállát a fejére hajtotta és nem akarta elengedni. és amikor z. lerázta magáról, ezt megtette újra meg újra. nem erőszakkal, hanem kedvességgel és szeretettel.

szerettem azt is, hogy míg k. meztelenül volt (gyönyörű férfitest), nem éreztik fontosnak, hogy z. is levetkőzzön. szerettem az ebben is megnyilvánuló finomságukat, és azt, hogy a meztelenség ez esetben nem provokáció volt, hanem a szerelem, a ragaszkodás, a vágy, az odaadás csodálatosan tiszta, gyönyörű megnyilvánulása.

szerettem ezt az előadást az első perctől az utolsóig. azért is, mert végtelenül emberi: z. visszautasítja k-t, élik tovább a megszokott életüket a kétszobás lakásban. z. szenved, mert nem bátor, k. szenved, mert elutasították. és miközben k. újra élni kezdi az életet, z-t gyötri a féltékenység, a kínok kínját állja ki. próbálja magát mindenféleképpen felhívni magára a figyelmet (olykor még gyermeki toporzékolással is, amin jót kuncogtam), de z. - ahogy kell - fittyet hány rá.

hogy szerelmük végül beteljesül, hogy z. gyávasága igenbe és felvállalásban fordul át,az érzelmek szabadon megélésébe, az csodálatos zárása a darabnak és nagy élmény a nézőnek.
azért is voltam különösen boldog, mert a fesztiválon nyomokban előforduló céltalan meztelenkedés és magamutogatás után ez az előadás megerősített abban, hogy a test meztelenre vetkőztetése nem feltétlenül bántó, nyújthat esztétikai élményt, fejezhet ki gyengédséget és ragaszkodást, és ezeknekaz érzelmeknek az ilyen módon való megmutatása nem feltétlenül kényszerít arra, hogy lesüssük a szemünket, vagy félrenézzünk, mert ez lehet szép, sőt, lehet gyönyörű is. ahogy ebben az előadásban megtörtént.

köszönöm ezeket a nagyon szép pillanatokat.
a szerelem újra él.

nyemcsok éva eső