újvidéki történet (neoplanta)

12:25

neoplanta

a neoplanta az általunk újvidékként ismert város története annak alapításától nacionalista napjainkig.

juppé.

szerencsések vagyunk, hogy a határ innenső részén születtünk, nálunk csak minimális kisebbség van.
szerencsétlenek vagyunk, hogy a határ innenső oldalán születtünk, mert kimaradtunk a nagyon tuti multikulti jugoszláviából, a magyarverésből, a többnyelvűségből, a sokszínűségből, meg főleg a prularizmus.








az ott élők elmentek bécsbe mária teréziához, összedobták a pénzt az utiköltségre, és megvásárolták a szabad királyi várost. legyen a neve neoplanta, és minden ott élő a saját nyelvén hívja. így lett neoplanta novi sad, neusatz, mlada loza és újvidék.

a története hasonlít a magyarokéhoz: dúlt ott török, voltak ott bolgárok, szerbek, röpke kétszáz ötven év alatt mindenféle nemzet megfordult, és újra meg újra felszabadította őket. ebben a városban folyamatosan gyilkolják egymást.
így ment sokáig ez a kis nemzeti folklór.
aról álmodoztok, hogy jönnek az új barbárok, akiknek jól átengedhetitek magatokat.

volt első háború, meg aztán a második. akik onnan álmodozva viszsajöttek - az orosz frontról három bagül mrát, oszwald, lazo és novák, végig arra gondoltak, hogyan térnek majd haza újvidékre. a lövészárokban ez tartotta életben őket. a német, magyar és szerb fiúk megtanulták a túlélést, aztán jöttek az oroszok, a szerbek, a kommunisták, urakból elvtársak lettek.










a darabból sok mindent megtudtunk az újvidéki egymásmellett nem élésről. például hogy rác kurvával magyar hazafi nem kefél. hogy a magyarok nem bátrak.  hiogyx ajhogy akiko ott élnek, azok félig szerbek lettek, félig magyarok - vagyis szsidók.

a gyűlölet foka nagyjából ugyan az az előadás egészében, csak a célnemzet más és a gyűlöletet keltő uszító nemzet változik. a feladó meg a befogadó.az üzenet ugyan az.




ha nem tudtam volna, már az első kép alatt rájövök, hogy urbán andrás rendezte. töményen jöttek azarcunkba egymás után a jelenetek: részeg, vodkát nyakaló orosz katonák, neonácik és oldnácik, muhaha,  ordítás, nacionalista diszkó, bészból ütővel agyonvert emberek (babák), nacionalista horda, népnemzeti rigmusok az épp hatalmon lévő nemzet(iség) nyelvén, erőszak (lehetőleg csoportos), tito elvtárs és sztálin elvtárs. magyarok (magyarországiak), akik nem magyarokat lőttek a dunába (nőket és gyerkeket is), aztán a duna jegén vágott léken szépen belehajították a vízbe, hogy vigye el őket a folyó valahová máshová.

az előadás végén a színészek azon vitatkoznak, hogy milyen ma újvidéken szerbnek vagy magyarnak lenni. sírni tudnánk a röhögéstől, pedig nem is vicces, amikor eljutnak odáig, hogy melyiknek nehezebb, a magyar vagy a szerb buzinak. egyből jön a válasz is: a szerb buzinak könnyebb  az élete, mert az legalább hazafi. érdekes felvetés volt az is, hogy mi az anyanyelv- az a nyelv, amin álmodsz. (én nem álmodok semmilyen nyelven, és fekete-fehérben, bár ez nem is ide tartozik)

egy ilyen multikulturális (szerintünk) városban, ahol 30 százalék a kisebbség, vagyis a nem szerb anyanyelvűek aránya, komédiába illő jelenetek és gondolatok kergethetik egymást nap mint nap. csak az a kérdés, hogy akik ott élnek, azok tudnak-e és akarnak-e még nevetni rajta. 

erős előadás, sokkoló előadás, gyönyörű színpadkép.

nagyon örülök, hogy az újvidéki társulatot láthattam. megértem, hogy szeretik azt a várost, én is. bár nekem jó élményem kötődik hozzá: tavaly, amikor megvettem az spd pedálomat, az spd cipővel együtt ott próbáltam ki és tanultam meg használi a fruska gorán. nehéz csúcstámadás volt katicákkal, de az egyik legjobb hegyikerékpárélményem. nem találkoztam sem old, sem neonácikkal, sem szerbekkel, sem magyarokkal, sem törökökkel, sem németekkel - ők biztosan nem járnak abban a gyönyörű erdőben.

de ezek után nem vagyok benne  biztos, hogy a bokrok és fatörzsek mögül nem figyeltek bennünekta  hős jugoszláv partizánok, ahogy a montinkon száguldottunk lefelé egy-egy lejtőn, teli torokból ordítva az amúri partizánok dalát, mert csak azt tudtuk mindannyian.

nyemcsok éva eső