pisztrángként lubickolni egy szerepben

01:04

pisztráng - csillag börtön

rrévész róbert fotói



a csillagba bemenni sosem jó - de meglepő módon kijönni sem.
a börtön gondolata is nyomasztó, hát még az, amikor a zsilipelés után bejutunk, aztán kipakolunk minden tiltott dolgot a szekrénybe - pendrive, mobiltelfon, személyes iratok,
pénz, bankkártya, szúrásra alkalmas tárgyak és így tovább -, és áthaladva a deketoros
kapunk, egy reptérihez hasonló, de annál sokkal szigorúbb ellenőrzés után elindulunk befelé
a börtön gyomrába.

a külső épületből kilépve a meredek lépcsőn az udvarra jutunk, onnan pedig a börtön és
fegyház szárnyba.

ahogy jönnek le a nézők a lépcsőn, mindig előre megyek fotózni. látom az arcokat.

kíváncsiság, megilletődöttség, kis mértékű félelem és valami vojőrködő magatartás vegyül a
lépcsőn össze.

az ajtók nyílnak majd zárulnak mögöttünk, bejutunk a csillag gyomrába, ahol mint öt ujj,
vezetnek középről kifelé a szárnyak. mielőtt erre a területre lépnénk, a fegyőrök zárnak -
vagyis minden fogva tartottat beküldenek a cellájába. út közben velük nem találkozunk, a
szerencsések a lépcsőfordulón lepillanthatnak a kosárpályára. kíváncsiság első körben
kielégítve.

a börtön közösségi termében - ami színházként és imateremként egyaránt szolgál - már bent
ülnek azok a fogva tartottak, akik jó magaviseletükért, jutalomból megnézhetik az előadást.

senki nem mer rájuk nézni úgy igazán, a közönség lesütött szemmel, vagy csak oldalpillantásokat vetve keres helyet magának az első két széksorban. a fogva tartottak a
padokon ülnek.

elkezdődik az előadás, a thealterhez kapcsolódva már nyolcadik alkalommal.




a pech-show új kategória, de remek választás, a csillag lakói szeretik a könnyed darabokat,
és általában szeretik a színházat is, és bármit, ami kiszakítja őket egy kis időre a napi
rutinból. méhes csabában ötvöződik benny hill és mr. bean, de nem kettőjük utódja vagy
másolata: nagyon egyedi karakter, és fél perc alatt elhisszük neki, hogy ő a világ
legnagyobb lúzere, aki szerencsétlenségre született, akit a balsors igen régen tép és még
tépni is fog. szánakozunk, amikor kiderül, hogy az általa alakított hegedűművész
elfelejtette elhozni a hegedűt a koncertre, helyette pisztráng kerül elő a tokból, meg
legalább nyolc vonó biztos ami biztos alapon, vele ügyetlenkedünk gondolatbam, amikor
próbálja a haját rendben tenni - sikertelenül -, amikor próbálja a túl hosszú, ciki
nyakkendőjét eltüntetni - természetesen ezt is sikertelenül -, és amikor az ujjár, majd a
nyelvére ragaed egy árcédula.

a második részben a nézőket, a közönséget figurázza ki, a moziban nőkre mászó férfiakat, a
másokat lenéző, másokkal nem törődő, rágózó, másokat dobáló nézőket, és így tovább.

játszik még bűvészt is: egy női nézőt hív fel a színpadra, és bemutatja remek trükkjét,
képzeletbeli kardokat szúr bele, és amikor a nő meghal, megpróbálja a nézőkre - köztük a
rabokra kenni - a gyilkosságot. ebben a jelenetben ezzel két labdát is felad, hiszen a nő
kényes téma a börtönben, ahogyan azt sem illik megkérdezni hogy melyik rabot miért ítélték
el.

a produkció zárásaként tyúkot és mamikát alakít, mindkettőt remekül formálva, szinte látom
magam előtt a nagymamámat, ahogy hajlott háttal, kendővel a fején hívja a a tyúkokat a
kertben. a tyúk végül fazékba lesz szánva, de a darab végén mégis legyőzi az öregasszonyt,
ezzel valamiféle elégtételt nyújt a pechsorozatot elszenvedő színésznek, mert ha a vége jó,
akkor nézhetjük úgy, hogy a csatákat elveszítette ugyan, de megnyerte a háborút. pisztrángként lubickolt az összes szerepben.

a fogva tartottak harsányan nevetnek, láthatóan és hallhatóan élvezik a darabot.

ahogyan a közönség is. ennél nagyo bb felüdülést csak az jelent, hogy elindulhatunk lefelé,
majd kifelé, és a hosszadalmas kiléptetés után, éppen abban a pillanatban, amikor záródik
mögöttünk a nehéz fakapu, sóhajthatunk egy rettentő nagyot.

de jó, hogy kijöhettünk.

nyemcsok éva eső