mindig kell egy brecht

12:06

mielőtt az éj leszáll



brecht. a szecsuáni jó lélek volt az első dráma, amit olvastam. csikóéveimben volt ez még, hetedikes koromban.
leginkább azon ámultam el, hogy vannak még, akik jó embereket keresnek, és hogy ez lehet életcél.

a k2 előadása méltó zárása volt a fesztiválnak. már az első thealteres fellépésükön - akkor még másodévesek voltak kaposváron - tudtuk, hogy tehetségesek - és az évek során ez az érzés csak erősödött bennünk.

csodálatos előadásokat láttunk tőlük, mindegyik más volt, össze nem hasonlíthatóak.
én nem akarok brechttel vitatkozni, nem is vagyok rá méltó, de hetedikes korom óta nagy dilemmám, hogy miért van az, hogy a jólelkű Sen Te hogy tud szigorú és kíméletlen lenni Sui Ta nagybácsi álruhájába bújva? nekem ez mindig olyan paranoid, tudathasadásos élmény volt. jó, tudom, a darab lényege az, hogy rá kell jönni: jót cselekedni úgy tud az ember, ha közben kíméletlenné és keménnyé válik. és hogy pont az az egyik feladat az életünkben, hogy bebizonyítsuk: ez nem így van.




én nem hinném, hogy vannak csak jó és csak rossz emberek. mindenkiben benne van a jó meg a rossz, az csupán rajtunk múlik, hogy melyiket hagyjuk előtörni. belőlem is néha kijön az állat, pedig én tényleg igyekszem...

amikor az előadás előtt az udvaron a reményteli hepi endről beszélnek a színészek, én már akkro tudom a választ a felvetésükre.

hiszek a jóban, a jóságban, a jószívűségben, a segítőkészségben, a viszonzást nem váró kedvességben. ugyanakkor nem hiszek, de tisztában vagyok a gonoszság létezésével, az aljasság számtalan fokát láttam már és voltam elszenvedője. mindezek ellenére én a jókra szavazok, feltételezve és remélve, hogy a mai kölyköknek a szecsuániról nem a csirke jut csakis és kizárólag az eszébe...

nyemcsok éva eső brechtista