nyűgös blogger, fény fiai

10:49

figyelem! a szöveg csúnya szavakat is tartalmaz!



keretes szerkezet. ez volt nekem ez a fesztivál.

az első napon is nyűgös voltam, írtam is egy blogposzott, hogy nyűgös bloggerrel nem jó baszakodni, de végül nem tettem fel, mert egyrészt nem szabad így indítani a fesztivált,
másrészt kit érdekel, hogy a thealter előtti életemből milyen nyafogást hoztam magammal,
másrészt csak indokolt esetben szoktam a blogon csúnya szvakat használni, és akkor azt
jelzem is a viráglelkú olvasóknak.

a thealter ugyan így zárult.

rettent nyűgösen.

tegnap a k2 brecht-darabja után felültem a biciklimre, és szépen hazatekertem. ébresztőóra
és álomnélküli boldog alvás után reggel fél kilenckor hasogató zaj ébresztett. bumm bumm
bumm! és dang dang dang! ó ezt biztosan kínai nyelven van, hogy dang, dang, dang,
gondolhattam volna, de csak egy dologra tudtam épp gondolni.

mit csináltok, jó emberek? - mormoltam magam elé, de nem nyitottam ki a szememet.

szétverték a házat éppen, a fejem fölött, mellett és alatt. zengett az egész utca. bumm,
bumm, bumm. hasogatott minden hang a fejemben, és százszorosan visszhangzott. ó, anyám.

nyuszis hálóingben, mezitláb elindultam megkeresni a zaj forrását. nem kellett messzire
menni: a lépcsőházban ketten kék kantáros nadrágban kalapáccsal verték szét a járólapot.

vasánap reggel fél kilenckor.

- mit csináltok jó emberek? miért nem hagyjátok vasárnap reggel fél kilenckor a békés,
thealterben megfáradt bloggerpolgárt aludni? - kérdeztem kedvesen, kicsit mosolyogva,
hátha.

de nem válaszoltak. verték tovább a kurva járólapot (de minek? minek???), mint akiket
ütésszám után fizetnek, nem pedig órabérben.

vettem egy nagy levegőt. megkérdeztem még egyszer kedvesen, de már csípőre tett kézzel.

vagy késsel.

még mindig semmi.

vártam egy picit. én előre szóltam. aztán belehajoltam az egyik arcába és  elismételtem még
egyszer, most már teli torokból üvöltve. éreztem, hogy a nyakamon jobb oldalt kiadagad az ér, a szemem kicsit rángatózott. a nyuszik a hálóingemen kétségbeesetten befogták a fülüket.

még mindig nemválaszoltak. a két munkás serényen dolgozott.

a kisebbtől elvettem a kalapácsot. kirántottam a kezéből. annyira meglepődött, hogy még
csak nem is ellenkezett. letérdelmet melléjük, és  elkezdtem verni a járólapot. bumm, bumm,
bumm. és dang dang dang.

- nem tudjátok - bumm -, hogy vasárnap reggel - bumm - aludni kell - bumm - és ha ti nem is
tudtok - bumm - akkor is kell hagyni másokat aludni - bumm - mert kurva fáradt vagoyk -
bumm bumm bumm - és nem aludtam eleget tíz napja - bumm bumm bumm - és akkor jöttök a szar kalapácsotokkal, és veritek a kurva járólapot vasárnap kora reggel? bumm bum bummm és dang dang daaaaaaaaaaaaang! - kalapácsoltok, miközben a fény fiai jó embereket keresnek? bumm.

hát az jó ember,aki korán reggel itt kalapácsol, és nem lehet tőle pihenni?  danng daaang.
egymás után törtek öszse a járólapok. fájt a kezem, de nem érdekelt. folyt rólam a víz, úgy
dolgoztam. a nyuszik a hálóingemen eltakarták a szemüket. amikor a köröttem lévő összes
járólapot szétkalapácsoltam, nekiestem a korlátnak. a kalapács visszapattant és homlokon
vágott. a nyuszik megijedtek. fájt a homlokomm, de ez sem szegte kedvem. körbenéztem.

mit verhetnék még szét? még még még? dang dang bumm? a nyuszik a hálóingemen
kétségbeesetten tekergették a kis fejüket.

tekintetem a két munkásra tévedt, elképedve, tátott szájjal figyeltek. őket nem akartam
bántani.

aztán ott volt a szomszéd bringája is a korláthoz láncolva. tettem arra egy lépést, de
aztán meggondoltam magam. a bringások a barátaim, meg a bringák is.

végül megláttam a folyosó ajtót. a kurva, kibaszott ajtót, amit annyira utálok. nagyot
ordítottam, kínai karatefilmbe képzeltem magam, vagy orosz maffiózónak, és a kalapáccsal
kivertem az üveget. túl könnyű volt. túl könnyen tört. aztán nekiestem a kilincsnek. ó,
milyen rég óta utálom ezt a kibszott kilincset, az első nap óta, hogy ideköltöztem, alig
lehet lenyomni. bumm. bumm. bumm. a nyuszik a hálóingemen  végre velem őrjöngtek!

amikor készen voltam, nekiestem a zárnak is. azt is gyülölöm, küszködni kell állandóan
vele, mindig szorul.

ziháltam, a nyuszik  a hálóingemen  velem együtt lihegtek.

amikor elkészültem, visszafordultam a két munkás feléé. az egyiknek lecsúszott a kantárja.

biztos az is ijedtében. beszarik. idejönnek reggel kalapálni, és beszarik.

alig kaptam levegőt. ledobtam a földre a kalapácsot.

- és most megmondom, mi lesz. szépen visszamegyek a lakásomba és lefekszem aludni. és ha
csak egy icipici zajt hallok, kijövök újra. értitek? újra kijövök és elintézünk
mindkettőtöket. én meg a nyuszik. világos?

rettegő arccal bólogattak. az egyik a kalapácsát is eldugta a hátamögé.

visszamentem a lakásba. bedőltem az ágyba. a karommal eltakartam a kezemet, és míg el nem
aludtam, azon morfondíroztam, vajon hogy a francba fogom ezt a fény fiainak megmagyarázni.

nyemcsok éva eső nyűgösblogger