miért szeretem ladányi andreát?

14:08

az idei fesztivál számomra egyik legizgalmasabbnak ígérkező előadása a Színház és Filmművészeti Egyetem IV. évfolyamos diákjainak Toldija Arany Jánostól (júl. 22. hétfő 18:00 Kisszínház).

fizikai színház. az ismertetőben erről ez: "A negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály vizsgaelőadásában a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik."

a szak 2009-ben indult, az első osztályvőnök az ötletet adó ladányi andrea.

de nem ezt akarom elmesélni.

ladányi andrea minden thealteren eszembe jut. általában akkor, amikor valami nem megy - nekem. amikor ülök a klaviatúra fölött simára gyalult aggyal, 3-4-5-6 előadás után késő éjjel, vagy még inkább hajnalban, és akár hogy csalogatom őket, nem jönnek a szavak.
ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy a profi mindig profi, és aki a színházban nem a nézőként van jelen, az szolgál.

2007-et írtunk. nagyon erős fesztivál volt. itt járt az artus, urbánék, trefeli józsef, a táp színház az igen emlékezetes keresőkkel. itt láttam a döbrei-varga páros 5kettőnek darabját, a közép-európa táncszínházat, és itt láttam először ladányi andreáékat - és ami még hab a tortán, ivo dimcsev három rövidebb darabját táncolták.

de nem igazán ezt akartam elmesélni.

rekkenő hőség volt azon a héten, az aszfalton legalább 70 fok, a hőmérő szerint azonban csak 40-42. a bogarak előbújtak a földalól fülledt melegéből, mindenütt fekete seregek gyülekeztek az aszfalton, a házak falán, a kávézók asztalain. amikor a csabai laci-féle híd-caféban ebédeltünk, csak úgy söprögettük le őket a lábunkról.

de nem ezt akartam elmesélni.

abban az évben az egyik helyszín a mars téri u-pavilon volt: fekete csomagolásával magába szívta a napfényt és még éjjel is ontotta a hőséget magából.
emlékezetes fesztivál volt, több dolog okán.
ekkor ájultam el először a thealteren - és persze azóta sem. a táp színház előadása alatt már akkora volt bent a forróság, és olyan erős tempót diktált a fesztivál, hogy a fáradtság, a folyadékhiány és a hőség legyőzött.

de nem ezt akartam elmesélni.

szóval 2007 rekkenő nyara.
az u pavilonban 22.30-kor kezdődött volna az LA Dance Company: 2 solo 1 duet előadása. már koraeste kiderült: ladányi andrea külföldön ragadt, a fapados járatát törölték, csak egy későbbi géppel tud hazajutni budapestre. de üzent a közönségnek: ha megvárják, a reptérről egyenesen szegedre jön, és hajnal egykor elkezdik az előadást. a közönség azt mondta: igen.

és amikor a talpukkal megérintették a tatami jellegű fehér színpadot, megérkeztek teljesen. számukra nem volt már hőség, nem létezett a fojtogató forróságot árasztó épület, nem léteztek a hajukba hulló és ragadó, a vállukon részegen billegő, a vádlijukon ereken menekülő bogarak. nem volt semmi, csak az előadás. ők ezt tudják. ettől nagyok.
fotózni kínszenvedés volt. a bogarak bemásztak a ruhám alá, a nadrágom szárába, de életem talán legjobb fényképeit készítettem azon az estén. és rengeteget tanultam tőlük arról, hogy mi a profizmus.
kedves a szívemnek még ez az előadás azért is, mert ez volt az első alkalom, hogy a cikkemhez a saját fotóm jelent meg a délamgyarországban - de nem ezt akartam elmesélni, ez már egy másik történet.

nyemcsok éva eső