fülelsz

00:18

vannak olyan előadások, amik után egyszerűen nincs kedved szólni senkihez.
se ránézni másokra.
nem haragszol, nem vagy dühös, nem érzed jól magad, nem vagy vidám - egyszerűen sehogy sem érzed magad.
mintha ledobtak volna a lelkedbe egy kavicsot, ami még nem ért le.



fülelsz, hogy halld a visszhangját. a koppanást, ahogy földet ér. a csobbanást, ahogy vízbe ér.
fülelsz, ahogyan tolod a bicajodat az utcán - nincs kedved felülni se, és akkor már tényleg valami van -, fülelsz, ahogy átkelsz a zebrán, fülelsz, ahogy elsétálsz a klauzál tér sárga lámpásai alatt, fülelsz, ahogy végül felszállsz és végig tekersz a stefánián, fülelsz, ahogy elhagyod a szökűkutat.
aztán hazaérsz.
hagymát darabolsz, paprikát csumázol, paradicsomot szeletelsz, felvered a tojást, fülelsz.
fülelsz, és lecsót főzöl.
fülelsz, míg megvacsorázol, míg iszol egy bögre tejet, aztán egy tejeskávét, próbálod az orrodból kiüzni a zsákos krumpli rothadó szagát, és fülelsz.
az a kavics majd csak leér az aljára.
ha nem, akkor nincs tovább blog.