Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

a kisszínházban a félhomályban sóvirágok zene szombatra van még thealter bezár othello gyásztánc - a legjobb testodüsszeia pl szerint zene p kecskehorror zene csütörtökre soós attila workshopja egy jr. bloggertől szociopoly tea for two zene szerdára lelketlen szong zene keddre. zajgyűjtő és fényvadász szegedi montázs centrum orlando helyett inkbb róka fohász bundáskenyérért paralel - jogodban áll szeretni végre gyerek rosalie agyadra ment szong mennyé a böribe 4. emelet 14 paralel-1 zsótér macskája polaroid nemkabát song reggel taps akár akárki a te országod zene hétfőre ha öreg leszek nemszép napok lugosi legjobb helló undead dilemma zene vasárnapra ha tetszik, ha nem urbán helyreigazítás etikett zene péntekre és szombatra urbán2 üzenet julia jakubowskának bot-rá-nyos depresszióra a fűzfa jó holland nyelvlecke - loop jézus elvitelre megnyit nemár őrület, loopolva a szegény kis blogger panaszai az! 10 kezdődik

Videók

 

 

sóvirágok

2016.08.01.

06:56




20:00-21:45 Régi Zsinagóga:
Tünet Együttes (Budapest):
Sóvirág - avagy a létezés eufóriája

a fesztivált méltón lezáró sóvirág, Cuhorka Emese és Fahidi Éva darabja az általam annyira szeretett Szabó Réka rendezésében a legszebb eloadás volt. sot, fogalmazhatok úgy, hogy tízéves bloggerlétem egyik legszebb eloadása.

megható, megindító történet két generáció barátságáról, az egymás iránti gyermeki és tiszta kíváncsiságról, szeretetrol és tiszteletrol.
a sóvirág nem a megszokott holocaust-történetek egyike, és éppen ezért annyira nehéz nézni.
csupán néhány villanás, néhány tabló sejlik fel fahidi éva életébol, apránként rakjuk egymás mellé a kis mozaikokat, amelyeket láttatni ad, és ez talán még borzasztóbb, mintha az elejétol a végéig elmesélné.

mert kizökkent és visszazökkent a történetbe.








nem tudom, neki milyen lehet az, hogy az eloadás révén újra meg újra átéli a történetet, a saját történetét - biztosan még hetven év után is nehéz.

fahidi éva debrecen mellett élt a családjával, a zeneakadémiára készült, de oda zsidókat akkor már nem vettek fel. a numerus clausut épp csak érintjük, aztán megtudjuk, hogy beköltöztették a házukba a csendorparancsnokot, ok édesanyjával, édesapjával, és húgával gilikével négyen a gyerekszobába szorultak.

innen a gettóba vitt az útjuk, ahol tízen laktak negyven négyzetméteren - de a gettóban nem lehetettt sem táncolni, sem zongorázni.



80 embert zsúfoltak be egy marhavagonba, amikor elindultak a téglagyárból. vagononként két vödröt kaptak, az egyikben víz volt, a másika wc-t helyettesítette.

de ok még ott is, akko ris reménykedtek.
még a marhavagonban is - ahol, ha valaki meghalt, velük utazott tovább, ha valaki megorült, addig üvöltött, míg a gégéje bírta - ott, a marhavagonban is úgy hitték: ha ok négyen együtt maradnak, akkor mindent kibírnak. mert tudták, hogy ott, ahová mennek, majd szorgalmasan kell dolgozniuk.

auscwitz-birkenauba megérkezve neki jobbra kellett mennie, az anyjának és a húgának balra.

sokkal késobb tudta meg, hogy a családtagjait még azon a napon megölték.

20 éves volt, amikor elindult haza auswitz-birkenauból. a 20. születésnapján, ameylre úgy emélkszik: "senki nincs a világon, aki tudná, hogy ma van a születésnapom".

kapott egy papírt is, amelyen az állt: állandó lakhelye auscwith-birkenau, foglalkozása: volt fegyenc.

ez az egyik, ami erosen arcul csap engem. eddig errol még soha, sehol nem olvastam. mégis, ez bizonyítéka annak, hogy a koncentrációs táborból szabadultakat nem tisztelte a felszabadulut világ sem, nem számítottak, sot.

hazatérve becsönget a házuk kapuján, "egy szörny nyit ajtót". a tanyájuk már másé: elzavarják.
két éven át nem kel fel az ágyból, mert nincs miért.
amikor megismeri a férjét, egy hét után tudja, hogy feleségül fog menni hozzá.

de ezeket az apró kis történetdarabokat nem egyben meséli el. mert két párhuzamos történetet látunk a színpadon: egy fiatal és egy idos no találkozásának és összebarátkozásának meghitt és nagyon mély pillanatait. a gyermekkorukról bezsélnek, hogy mit történt velük nyolc, négy, tizenketto, húsz éves korukban és hogy mire vágytak, mire vágynak.

rövid, tánccal tarkított dialógusok, amelyek egyre beljebb engednek bennünket a két no életébe és titkai közé, és szerencsénkre a történet nem nélkülözi a bájos humort sem (oxigénpörkölt).

cuhorka emesét minden eddig látott darabban szerettem. szeretem, ahogy táncol, szeretem az elhivatottságát, a kedvességét, a lágyságát, szeretem az egész lényét, ahogy létezik a színpadon. azt hizsem, ez a darab számára legalább akkora ajándék, mint számunkra, nézok számára, akiket beengedtek egy nagyon intim térbe, ahol úgy ülünk, hogy lélegzetet is alig tudunk venni, de ahol tudunk mosolyogni, amikor a két no mosolyog és együtt táncol a színpadon, és ahol át tudjuk érezni a holocaust borzasztó, elképzelhetetlen kiszolgáltatottságát, és az ennek olykor ellentmondó életigenlést és életszeretetet.







fahidi éva 22 évesen megoszül.
70 évesen pedig megbocsát az anyjának. megbocsátja, hogy nem az életet választotta, hanem a halált, nem ot, hanem gilikét.

nálam ennél a résznél elpattan valami. az eloadás további részében azért küszködök, hogy ne kezdjek el megállíthatatlanul zokogni, hogy ne engedjem szabadjára a könnyeimet, mert tudom, ha így teszek, sosem fogom abbahagyni a sírást. és nézünk egymás szemébe: fahidi éva a színpadon és én az elso sorban, és félre kell hogy fordítsam a tekintetemet, mert nem tudok abban a pillanatban mit kezdeni mindazzal, amit a szemében látok, és félek attól, amit o az én szememben megláthatna.

fahidi éva azt mondja: kézen fogja járni szép. mert azt jelenti, hogy mély barátság és bizalom fuzi össze a két embert.

és a fiatal meg az idos no megfogják egymás kezét és kimennek a színpadról. és nekem újra összefacsarodik a szívem, és ez az édes-rossz fájdalom az, amit még sokáig magammal viszek az eloadásból.




a lap tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció