Tar Sándor novelláiból írta és színpadra alkalmazta: Keresztury Tibor szereplők: Andrássy Máté, Fehér László, Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Kádas József, Krisztik Csaba, Kurta Niké, Nagy Norbert, Novkov Máté, Pallag Márton, Zsigmond Emőke dramaturg: Garai Judit kórusok: Ökrös Csaba jelmez: Benedek Mari díszlet: Mocsár Zsófia fényterv: Payer Ferenc produkciós vezető: Számel Judit rendezőasszisztens: Kovács Henrietta rendező: Horváth Csaba
„Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában” – írta róla Bodor Ádám, s valóban: a tragikus sorsú Tar Sándor a magyar mélyvilág leghitelesebb ismerője. Hősei a történelem számkivetettjei: a megalázott, megnyomorított, a térkép szélére, a társadalom peremére szorított kisemberek, akiknek sosem osztanak lapot. Lenézett melósok, akik egész életükben építették, úgymond, a szocializmust, hogy aztán magukra maradjanak, s a rendszerváltásba végképp belerokkanjanak, belehaljanak. Ebbe a vigasztalan, egyszerre drámai és abszurd történetbe enged betekintést nagy empátiával és rengeteg humorral a vesztesek nyelvét úgyszintén jól beszélő Keresztury Tibor darabja. A brutálisan nyers, realisztikus eseményeket költői víziókká oldó előadás a Forte Társulat már megszokott kreatív energiája és radikális színpadi eszköztára révén olyan erővel rántja be a nézőt a mindenkori alullévők világába, hogy hatása alól egykönnyen aligha szabadulhatunk. Az előadásért Horváth Csaba elnyerte a Legjobb rendező díját 2016-ban a POSZT-on.
Fotó: Kővágó Nagy Imre
„A test nem hatódik meg önmagától, művészileg sem, persze kell mögé a színész. A test nehezebben hazudik, ledobja magáról a manírokat. Egy ilyen témánál különösen fontos éppen ezért a testbe átültetni ezeket a gondolatokat és érzéseket, amiket Tarnál találunk, mert hitelesítik a színpadon, a színházban. Szigorúan kerülni kell az illusztrációt, ez egy alapvetés, és valójában ezeknek a lelki történéseknek és lelki állapotoknak a fizikális leképezése vagy tükörképe az, ami szándékom szerint hitelesen tudja működtetni a történeteket.” Horváth Csaba: Ott van a gombóc az ember torkában - Kirilla Teréz interjúja
„Mennyit ér az ember(élet)? – teszi fel a kérdést az előadás. Jóformán semmit, vagy a semminél is kevesebbet, szűrhető le a szikár válasz. Hiszen úgy hullanak az A te országodban a szereplők, nem egyszer önként száműzve magukat e világból, olyan észrevétlenül és mindenféle részvét nélkül a rendszerváltás óriási zűrzavarában, mint a legyek. Mintha puszta tárgyról, fogyóeszközről lenne szó, amit használat után a szemétdombra hánynak. És nincs feloldozás, nincs kiút, mert aki egyszer elindult a lejtőn, az megállíthatatlanul zuhan és zuhan lefelé, egyre lejjebb, és ha kell, még bele is rúgnak, hogy pontosan tudja, hol a helye.” Králl Csaba: Forte Társulat: Mint a legyek, Revizor
Farkas Ferenc Öt kis gyermekkar Kassák Lajos verseire című gyűjteményéből a Vadászó csiga és a Harangoznak című kórusművek az örökös hozzájárulásával hangoznak el az előadásban.