A színházi képzésben résztvevő hazai és határon túli fiatalok részére meghirdetett két kurzus kiindulópontja Shakespeare színháza, de a hangsúlyok megteremtésében, a feldolgozásban szabad a tér. A két alkotócsoport mellett dolgozni fog egy, a színházi írás iránt érdeklődő fiatal, aki egyfajta próbanaplót vezet blog formájában. A résztvevők számára lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre, mi pedig még komplexebben folytathatjuk a fiatal alkotók támogatását, az utánpótlás felmutatását. Nem titkolt célunk, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, és olyan alkotókkal dolgozhassanak együtt, akikkel korábban nem – és hogy emellett kiváló előadásokat is lássanak.
Zsótér Sándor – Shakespeare és Brecht párhuzamok A THEALTER kiemelt meghívottja, Kossuth-díjas színész, dramaturg, rendező, az SZFE színész tanszakának egyetemi docense. Először 2007-ben, az SZFE negyedéves színészhallgatóival színpadra állított K. mama című előadással volt a THEALTER vendége. Legutóbb 2013-ban, az ötödéves bábszínészekkel készített Brecht-adaptációját, A gömbfejűek és a csúcsfejűeket láthatta a szegedi közönség a III. THEALTER U21 plusz kisfesztiválon. Idén két rendezését, a Kecskeméti Katona József Színház - a POSZT fődíját és két színészi díjat elnyerő - Macska a forró bádogtetőn című előadását, valamint a Stúdió K Színház W.S. Othello című Shakespeare-adaptációját mutatjuk be a fesztiválon, színészként pedig Az aranjuezi szép napok című előadásban lesz látható.
Résztvevők: Bergendi Barnabás, Budizsa Evelyn, Csata Zsolt, Dékány Nikolett, Gombó Viola, Hermányi Mariann, Kanalas Dániel, Nagy Dóra, Zádor Fanni Tréningblogger: Dohy Anna
Soós Attila - „A ruha visel minket, vagy mi viseljük a ruhát?” (Ahogy tetszik – átöltözés, gender) Színész, koreográfus, rendező, 2014-ben végzett az SZFE fizikai színházi rendező-koreográfus szakán, Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában, a Trojka Színházi Társulás alapító-rendezője. 2013-ban Lenz című diplomamunkája nagy szakmai sikert aratott. 2014-ben két rendezése, a Lenz és a Cleansed képviselte Magyarországot Bukovinában, a Suceava International Festival for Theater Schools seregszemlén. A Cleansed, melyet a szegedi közönség tavaly májusban, az V. THEALTER U21 plusz kisfesztiválon láthatott, 2014-ben a belgrádi FIST (Festival Internacionalnog Studentskog Teatra) fesztiválon elnyerte mind a közönség-, mind a fődíjat. A Trojka Virginia Woolf Orlando című regényének színpadi adaptációját a MASZK Egyesület támogatásával mutatja be rendezésében a 26. THEALTER keretében.
Résztvevők: Balogh Dorottya, Dunai Júlia Veronika, Fekete Réka, Hódi Virág Noémi, Mész Adrienn, Monhor Viktória, Péteri Lilla, Szepes Anna, Szilasi Eszter Júlia, Takácsy Réka Tréningblogger: Balázs Nóra
A wokshopok időpontja: 2016. július 24-29. Tréningbemutató: Régi Zsinagóga, 2016. július 29. 21.00 Ingyenes!
A THEALTER Tea for Two workshop az EFOP-1.2.2-15-2016-00218 azonosító-számú, „Thalia szekerén – komplex személyiségfejlesztés, szakmai képzés, értő néző nevelés és önkéntesség az előadó-művészetek segítségével” projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg.
|