ijesztő, nem? egy ilyen kijelentés.

a tökéletességre való törekvésben és önhittségében az ember képes elpusztítani a világot és önmagát.

az én tökéletes vagyok megint csak nyomasztó és ijesztő metanoia-darab. fullasztó a terem, fullasztóak a falak, fullasztóak a monológok, még akkor is, ha nevetünk a baszkizáson meg a shoppingból érkezett nőn, akinek mindenről van véleménye, és a teremben egyedül ő nem tudja, hogy butuska.

baszkíííí.

megint sikerült perónak olyan dolgokat felvillantani a világból, amire nem szeretünk gondolni. a vakhit, a vallás kirobbantotta háborúk, a kirekesztés, a közös ellenségkép zseniális hitleri megformálása, a holokauszt, a plázák adta álboldogság, a migránsokat visszatartó próbakerítés - mind egy előadásba gyúrva.

nem véletlen, hogy még a mellettünk ülő, körmét hangosan pattogtató nézőszomszéddal is összeveszünk. jó ingerülten beszól nekem, és én jó ingerülten válaszolok. még jó, hogy nem verekszünk össze.

kifelé gondolkodom azon, hogy kezet nyújtok neki, és mondok valami olyasmit, hogy mindketten fáradtak vagyunk, ne váljunk el haraggal, sajnálom - de mégsem teszem. hiszen én tökéletes vagoyk. én nem hibáztam.