2015.07.25.
13:58

relfexió - olivetti82
mi látjuk őket. látjuk őket, amikor mennek az utcán, amikor a poharat a szájukhoz emelik az étteremben. látjuk őket, amikor előttünk fizetnek a kasszánál.
apám erőszakban fogant és erőszakolóvá lett. magával hozott tudattalan emlékei kergették a bántalmazottságból a továbbbántalmazásba.
gyenge volt.
láthatatlan stigmánkat a homlokunkon hordjuk. felismerjük egymást. az utcán, a koncerten, az iskolában. csak belenézünk egymás szemébe és tudjuk.
egy idő után már nem fáj. egy idő után már nem undorodunk magunktól. egy idő után nem sikáljuk szappannal véresre a testünket.
de bármennyi idő is eltelik, ott marad a lelkünkön a ragacsos szégyen.
|