A regényt fordította: Görög Imre, G. Beke Margit
A színpadi változatot írta: Garai Judit, Horváth Csaba

szereplők:
Raszkolnyikov: Pallag Márton
Dunya; Polja: Zsigmond Emőke
Anya; Katyerina Ivanovna: Földeáki Nóra
Marmeladov; Munkás; Százados: Fehér László
Katyerina, Marmeladov felesége: Földeáki Nóra
Szonya: Hay Anna
Porfirij; Munkás: Kádas József
Razumihin; Orvos: Nagy Norbert
Luzsin: Krisztik Csaba
Szvidrigaljov: Andrássy Máté
Amália Ivanovna; Nasztya: Blaskó Borbála
Zamjotov; Pap; Achilles: Horkay Barnabás
Mikolka, Lebezjatnyikov; Házmester: Hegymegi Máté

dramaturg: Garai Judit
zene: Ökrös Csaba
jelmez: Benedek Mari
színpadkép: Pallós Nelli
fény: Payer Ferenc
produkciós vezető: Számel Judit
rendezőasszisztens: Sólyom-Nagy Fanni
rendező: Horváth Csaba

„Raszkolnyikov korunk embere, a hitelek elől menekülő fiatal férfi, aki a pénz átláthatatlan útvesztőjében vergődik. Szeretne kiszakadni a környezetéből, hogy a felsőbbrendű emberről alkotott elméletét érvényesítse, amiért a gyilkosságtól sem riad vissza. A realitástól egyre távolodó tehetség álmok és víziók hatása alatt darabjaira zúzza az őt körülvevő világot, majd megpróbál újat építeni maga köré.
Dosztojevszkij az emberi lélek végtelen mélységeibe ereszkedik. Az előadás ezt a belső világot szándékozik ábrázolni, a szereplők lélektani folyamatait és állapotait próbálja formába önteni a test és a szöveg képiségén keresztül.”
Horváth Csaba

„Horváth Csaba is megrögzött hegymászó, és a Himalájánál nem adja alább; ismerve alkotói útját, koreográfusként, majd rendező-koreográfusként jegyzett darabjait, úgy tűnik, mindig is szívesen fordult a megvalósíthatóságát illetően erős kezet és határozott koncepciót kívánó művekhez. Tehetséggel és bátor energiával formálta ki saját, félreismerhetetlen színházi formanyelvét, amelyben a mozgás először megfosztódott elsődleges színpadi értelmétől, dekoratív jellegétől, majd a hang, a hangzás és a beszéd színházi aktusait, diskurzusait hozzászőve egy sajátosan szigorú rendszert kreált. Ezzel a plasztikus algoritmussal fog neki választott témáinak, és módszere vitathatatlanul működik. A színházelmélet szerint a „színpadon minden elhangzott szó cselekvés értékű", vagyis „mondani annyi, mint csinálni", ám Horváthnál ez fordítva is igaz: csinálni annyi, mint mondani. És e pillanatban a kimondhatatlan is megjeleníthetővé válik. [...]
A nagyjából kétszáz perces produkció halálpontos gépezetében ellenállás nélkül vegyülnek a színház tradicionális és egyéni útjai, hogy a végeredmény összetéveszthetetlenül Horváth Csabáé legyen. Megvan a klasszikus színházi szereposztás, előtűnnek a regényből színpadra emelt karakterek és a figurákhoz szabott gesztusok, az egyszerű kódokat rejtő testtartások, arckifejezések, de az egész mégis megfoghatatlan, mert lényege folyton elmozdul, viszonylagossá válik, mint az a világ, amelyben a bűn fogan.”
Péter Márta: Áramlás fuldoklókkal, Színház folyóirat


Támogatók: NKA, EMMI

www.fortecompany.hu
www.szkene.hu