előadja: Bartha Boróka zene: Szép András látvány, jelmez: György Eszter koreográfia: Jakab Melinda zenei tanácsadó: Incze G. Katalin rendező: Béres László
Georg Kreisler művének címszereplője, a művészi álmokat dédelgető, de csak a bécsi kabarészínpadokig jutó Lola 1938-ban (az Anschlusst követően), a holokauszt fenyegető árnya elől kénytelen előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrálni. Itt eléri végre a hőn vágyott sikert, de ahogyan az már lenni szokott, ezt - mint örökösen fenntartani akart, de talán éppen ezért fenntarthatatlan állapotot - szükségszerűen követi a kiábrándulás, az illúzióvesztés. A második világháború után Lola visszatér Bécsbe, de hamarosan rá kell jönnie, hogy az illúziókat valahol útközben végleg elvesztette. Lola Blau sorsa szűkebb értelemben tipikus XX. századi művészsors, míg tágabb értelemben a mindenkori művészsors metaforája.
„Az ő Lola Blauja úgy ízig-vérig színésznő, hogy közben elsősorban nem az, hanem egy, a talpon maradásért, a túlélésért és egy kis boldogságért küzdő asszony. Aki persze eljátssza a színésznői allűröket, ha éppen úgy kívánja a helyzet, de közben pontosan érezteti, hogy ez is csak egy szerep, mert a karakter lényege nem ez, hanem az e mögött lévő, érzékeny, sokszor kétségbeesett, máskor reménykedő, a nehéz helyzeteket összeszorított foggal is végigcsináló, új és új helyzetekhez alkalmazkodni képes Lola, akivel a nézőtéren ülő idős háziasszony éppen úgy azonosulni tud, mint a gimnazista vagy a középkorú hivatalnok.” Turbuly Lilla: Egy (színész)nő élete, 7 óra 7
Bartha Boróka pályáját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban kezdte, jelenleg a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színésze. Szép András zongorista a kolozsvári Zeneakadémia végzős hallgatója és a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. Béres László rendező jelenleg a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója. Hármójuk független színházi produkciója számos erdélyi és magyarországi fesztiválon és helyszínen aratott sikert.
Az előadás a Bühnen- und Musikalienverlag Josef Weinberger Wien Gesellschaft m.b.H és az UMPA ügynökség engedélyével kerül színre.
Támogatók: Communitas Alapítvány - RMDSZ; Meta Glob Kft, Delicatess Kft.