szereplők: Csodatévő: Szőke Szabolcs Vénasszony: Nagy Bianka Szakerdon Mihajlovics: Rácz Attila Díva: Szabó Vera Japán fűrészművész: Okazaki Masato 岡崎格人 Harmonikás: Barna Gábor Botond
A Közmunka Színházat független művészek alapították 2014-ben. Színpadi előadások létrehozásával foglalkoznak kizárólag projektszerű, vezető nélküli laza együttműködésben. A csoport munkamódszerének lényege: az egyszemélyes, rendezői koncepcióra épülő színházcsinálás tagadása, és az anarchista gondolkodás művészeti lehetőségeinek kollektív kutatása. Alkotó tevékenységükhöz semmilyen állami támogatásra nem tartanak igényt.
Harmadik bemutatójuk, a Messécske a Csodatévőről című produkció szövegkönyve Danyiil Harmsz írásai alapján Bratka László, Hetényi Zsuzsa, Keleti Éva, Páll Erna, Rab Zsuzsa és Szilágyi Ákos fordításainak felhasználásával készült. Ebben a furcsa világszemléletű mesében egy brutális varieté zenés műsorszámain keresztül egy, de lehet, hogy több gyilkosság krónikája elevenedik meg.
„Itt ebben az előadásban vágyainkról és azok beteljesüléséről van szó. Figyeljenek és megértik, mily hiúak is a vágyaink. Azt is megértik, mily könnyű mások vágyait teljesíteni és mily nehéz a sajátunkat."
„Nem tartjuk oda a másik orcánkat, ugyanott csattan újra és újra, ez nem valami biblikus történet, csak a tehetetlenség és reménytelenség bénultsága. Istentől elhagyott vidék, de emberek laknak még benne. Nincs szabályos dramaturgia, nem jutunk el sehonnét sehová, hol zenélnek, hol beszélnek, énekelnek, pofozkodnak, vagy csak varázsolnak a járni tudó székkel, két kék lufi a feje, ki is durrantják, puff-puff. Mégis rend van a színpadon, és minden játszik, minden zenél, minden él. A halottak is. Ha félsz, jobb, ha megszokod, mert odakint is ez vár.” Fáy Miklós: Mindnyájunknak hányingerünk van!, Népszabadság