THEALTER Tea for Two tréningkurzusok Nyilatkozz, hercegnő – Amphitryon Realoded
A THEALTER hagyományaihoz híven idén is képviselteti magát az utánpótlás, akiktől kíváncsiságot és odaadást várunk, és akikre – közönségünkkel együtt – mi is nagyon kíváncsiak vagyunk. A fesztivál programjának újra kiemelt része a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett kurzusoknak ugyanaz a kiindulópontja – az Amphitryon komplex konfliktusrendszere –, de a hangsúlyok megteremtésében, a feldolgozásban szabad a tér. Valamennyi alkotócsoport mellett dolgozni fog egy, a színházi írás iránt érdeklődő fiatal, aki egyfajta próbanaplót vezet blog formájában. Nem titkolt célunk a programmal, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, olyan alkotókkal dolgozhassanak a kurzusokon, akikkel korábban nem – és hogy e mellett kiváló hazai, határon túli és külföldi előadásokat is lássanak.
Benkó Bence-Fábián Péter Az idei THEALTER fesztivál kiemelt meghívottja, a k2 Színház vezetői, rendezői. Első alkalommal 2011-ben, a kaposvári egyetem színészhallgatóiként mutatkoztak be Szegeden, az I. THEALTER U21 plusz kisfesztiválon. 2012-ben sikerrel indultak a THEALTER helyspecifikus projekt pályázatán. azt a csöndet nem tudjuk eljátszani című produkciójukkal nem csak közönségsikert arattak, de elnyerték a zsűri fődíját is. Tavaly nagy sikerrel játszották Szegeden a Mielőtt az éj leszáll! című Brecht-adaptációt. 2013-ban elnyerték a FESZ „Pályakezdő” díját, 2014-ben a k2 Színház – immár független társulatként – jelölést kapott a Színikritikusok különdíjára is. A kurzus időpontja: 2015. július 19-25. Tréningbemutató: 2015. július 25., 19.00, Régi Zsinagóga Résztvevők: Bach Zsófia, Buzási Fanni, Fodor Orsi, Jakopánecz Kitti, Kazári András, Lévai Júlia, Litauszky Lilla, Nagy Norbert, Simony Attila, Wrochna Fanni Tréningblogger: Kovács Bea
Hegymegi Máté Színész, koreográfus, rendező, 2014-ben végzett az SZFE fizikai színházi rendező-koreográfus szakán, Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában. Az egyetem előtt a nyíregyházi színház tánckarában dolgozott, játszik Székesfehérváron és a Forte előadásaiban, rendezett egyetemistaként (Küszöb, Bűnös természet), koreografál (Katona József Színház, Vígszínház, Budapest Bábszínház, Szputnyik). Dunaújvárosban 2014 őszén rendezte az Amphitryont, jelenleg a Kolhaas Mihály színpadra állításán dolgozik. 2012 óta tart mozgásórákat az SZFE Nyári Egyetemén, 2014 óta tanít színészhallgatókat. A kurzus időpontja: 2015. július 19-25. Tréningbemutató: 2015. július 25., 19.00, Régi Zsinagóga Résztvevők: Almási Virág, Fekete Ágnes, Kabdebon Dominik, Mesés Gáspár, Oberczián Kinga, Pécz Roland, Péteri Lilla, Vadász Krisztina, Varga Kinga, Zongor Réka Tréningblogger: Dohy Anna
A blogot szerkeszti Jászay Tamás.
|