szereplők: Andrássy Máté, Fehér László, Földeáki Nóra, Kádas József, Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Ostorházi Bernadett, Pallag Márton, Zarnóczai Gizella
fordította, dramaturg: Upor László
zene: Ökrös Csaba
jelmez: Benedek Mari
díszlet: Antal Csaba
díszlettervező munkatársa: Juristovszky Sosa
fényterv: Payer Ferenc
produkciós vezető: Számel Judit
rendezőasszisztens: Sólyom-Nagy Fanni
rendező-koreográfus: Horváth Csaba


Írország, 1652. Az angol parlament elfogadta történetének legkegyetlenebb rendeletét, „a Pokolba vagy Connaughba” néven emlegetett törvényt. Írország lakóit – férfiakat, nőket, gyerekeket – a sziget egy kietlen tartományába száműzik, másokat összekötözve hajóra raknak és a tengerentúlra hurcolnak. Aki ellenáll, kivégzik. Angol katonáknak hat fontot fizetnek minden lelőtt farkasért, és ugyanennyit minden ír „lázadó” fejéért.
Egy lány nem a farkasoktól, az emberektől fél. Karácsony éjjel elkapják őt is. Sárga, fenyegető szempárok vesznek körül egy erdő övezte kastélyt. Figyelnek. Várnak. Az egyik szobában felsír egy csecsemő. Apja angol földesúr, anyja ír.
Egy közeli faluban emberek a földön kúsznak, és kikapart csontokból próbálnak erőt nyerni. Katolikus papok lógnak az út mentén. A házaspár szeretete lassan gyűlöletté alakul. Köd, éjszaka. Egy irtás az erdőben. Egymással szemben nő és férfi: már nem anya, és már nem apa. Hátuk mögött megmozdul az erdő. Farkasok? Emberek?

„Ahogy változik a tér érzete, úgy változik a jelentése is. Mindez úgy megy végbe, hogy Horváth Csaba rendezése nem hangsúlyoz jelentéseket, nem megmagyaráz, hanem játszik az általa kiválasztott eszközök és szabályok szabta keretek között. A homok néha maga a homok, néha földbirtok, néha hazaföld, néha mocskos sártenger, néha belülről bomlasztó agresszió, néha meg sírföld, a homokzsákok a kezdetekkor tekintélyt parancsoló erődítményt képeznek, majd fokozatosan az írek – akik az angol katonák által lefoglalt földjeiket próbálják visszaszerezni – panaszleveleivé lesznek, majd terhekké, végül pedig már csak romos, gyűrött, üres zsákok. Máskor csak a mozgáshoz, meg az emberi viszonyok kifejezéséhez szolgáló súlyok és eszközök ezek. A farkasok is, a maguk konkrét megjelenésében bírnak némi misztikummal, hogy belső, vérengző fenevadak, zabolátlan írek vagy valóságos ír farkaskutyák megtestesítői ezek a gumiöntvények, az mindig az adott szituációtól függ – és bár nem mindig tűnik világosnak a jelentés, a játékosságnak hála az ember efölött könnyedén átsiklik.
Ahogy sűrűsödik a látvány, úgy sűrűsödnek Horváth koreográfiái is, egyre nagyobb elánnal támogatják a szituációkat és a karaktereket a mozdulatok, mozdulatsorok, mindig jó érzékkel tapintva rá a viszonyok lényegére – mindvégig kizárólag árnyalnak, extra mesélő funkcióval bírnak, és így szerencsésen nincsenek agyonterhelve jelentéssel. Ebben a sokrétű közegben pedig meggyőző magabiztossággal és koncentráltsággal léteznek a színészek.”
Nyulassy Attila: Fél-irtás, 7ora7.hu


„Mintha az alkotó gondolatai Michel Foucault kötetein pallérozódtak volna a hatalom és a test összefüggéseiről, a test megfigyeléséről, szabályozásáról. Amit a színpadon látni, talán úgy is leírható, mint biopolitikai színház. A biopolitika Foucault-nál a test hatalmi szabályozása, az abortusztörvénytől a hajléktalantestek és -kunyhók eltüntetéséig, az iskolai sport- és erkölcstanórák kultuszáig, a család fogalmának törvényi megfogalmazásáig. Horváth Csaba biopolitikai színháza azonban tiszta teatralitás, kép és test lenyűgöző együttese, amely saját színházi, teremtett világbeli területét soha el nem hagyja.
A gondolkodás ebben a színházban hátgerinccel zajlik, gyomorból, a talpakban. A zsarnokságban eltorzuló áldozat, az ember reménytelen és felemelő történetét írja meg hatalmas íven. Az Irtás nagy formátumú színház, amely úgy tanít, hogy nem oktat, úgy filozofál, hogy nem spekulál.”
Tompa Andrea: A hatalom teste, Magyar Narancs


A brit drámaíró, Helen Edmundson (1964) főként adaptációiról és klasszikusok színpadi átiratairól ismert, műveit rendszeresen tűzik színpadra Nagy-Britanniában. Több díj tulajdonosa, az Irtásért elnyerte a John Whiting-díjat, valamint a Time Out díját.










Az előadás a szerző engedélyével, a The Agency (London) Ltd. közvetítésével és a Creativ Média Színházi Ügynökség Bt. engedélyével jött létre.

www.fortecompany.hu

Támogatók: NKA, EMMI